Egyetértek az előttem szólóval, forgatókönyvet írni nem könnyű. Van már egy kb. egy oldalas vázlatunk, amelyben azonban inkább jelenetek vannak, semmint konkrét képek vagy képkivágások.
Több útvonal is lehetségesnek tűnik egyelőre, így a forgatókönyvünk is több útvonalat tartalmaz. Még inkább csak összességében látjuk a filmet, kisebb részében alig. Vannak ötletek, amelyeket mindenképp bele szeretnénk tenni. A többi pedig még egy nagy kalapba van összedobálva, ahonnan majd kihúzzuk a megfelelőket és eldobjuk azt, amit nem tudunk beleilleszteni.
Itt tartunk most. Holnapra jön a forgatókönyv első változata.